Tudjuk-e, hogy mennyire nehéz meghekkelni egy teljesen vagy félig-meddig önvezető autót?

Az utóbbi időben elborult agyú fanatikusok többször gyilkoltak embereket úgy, hogy közéjük hajtottak.

Úgy emlékszem az irakiak 8 éve meghekkelték az amerikai drónokat, egy pár dolláros kereskedelmi szoftverrel megváltoztatták a vezetőnek hazaküldött videót. (Ez nem könnyítette a cél megtalálását.)

Tudjuk-e, hogy mennyire nehéz meghekkelni egy önálló manőverezésre képes autót, hogy célirányosan vagy véletlenszerűen pusztítani kezdjen?

Tudjuk-e, hogy valaki tudja? Érdekel-e valakit?

Az előbb olvastam egy facebook bejegyzést, aminek egyik központi gondolata:"Válj eggyé azzal, amit csinálsz!"
Igen. Az "itt és most" (a jelenlét) nagyon fontos.

Ezért szoktam aggódni a folyton telekommunikáló embertársaim miatt, mert nyilvánvalóan mindig "máshol" szeretnének lenni, az esetek egy részében egyszerre több helyen. De ez egy mellékszál, ami először akadt a kezembe.

Az "itt és most" megélése azért fontos, mert sokkal nehezebb, mint a kellemes múlba révedés vagy a kellemes jövőbe ábrándozás. Nehezebb, mert sok olyan körülmény hat rá, melyet nem tudunk közvetlenül befolyásolni.
A múlt-jelen-jövő egyszerű idővonalára felfűzött tapasztalataink közül ez a legobjektívabb és ennek a megéléséhez kell a legtöbb elfogadás. Persze az "itt és most" éltetésében nincs semmi új, ez a jó öreg "carpe diem". Ami szélsőséges formájában csak egy kísérlet a múlttal és a jövővel kapcsolatos felelősségtől való megszabadulásra.
A jelennel jó eggyé válni. De ugyanolyan jó és fontos a múlttal és a jövövel eggyé válni. És az "itt és most" megélése sokkal könnyebb, mint a múlt vagy a jövő pontos felidézése. (Feltéve, hogy éppen azt hisszük, hogy van idő.)

Amikor visszaemlékszem a Kádár korszakra, érzem, hogy nem volt jó. A hatvanas évek végétől vannak emlékeim, amikor még sorba kellett állni banánért és emlékszem a 80-as években volt egy nap, amikor a rádió csak gyászzenét mert sugározni, de arra nem emlékszem, hogy Brezsnyev vagy Kádár halála napján.
Emlékszem, hogy nem volt jó, mert az emberek féltek, nem merték elmondani a véleményüket. A tv-ből állampárti propaganda folyt, az iskolában egy csomó hazugságot tanítottak és közösségi élet címén vonalas dolgokat kellett beszélni diáknak, tanárnak. Nem jó olyan országban élni, ahol az emberek nyilvánosan nem merik kimondani, amit gondolnak. Akár van banán, akár nincs.

Azon merengek, ha az utcán egy papírpénzzel a kezemben odamennék egy szembejövőhöz és megpróbálnám neki adni, az emberek többsége húzódozva, gyanakodva (kandi kamerát keresve) elfogadná. Ha ugyanígy odamennék és egy számomra értékes tapasztalatot próbálnék átadni, az emberek többsége, finomabban vagy durvábban, elküldene a búsba. Talán azt hiszik, pénzért könnyebb tapasztalatot szerezni, mint tapasztalatért pénzt.

A valóság mindannyiunk és valószínűleg minden élőlény közös kincse. Többé-kevésbé mindenki érzékeli és bár sokan rongálják hazugsággal, értelmezéssel, torzítással, mégis lehetővé teszi, hogy együtt éljünk, közösen formáljuk az életünket és a valóságot.
Ha próbáltatok már csont részeggel vagy beteges hazudozóval együtt elérni valamit, akkor tapasztaltátok, hogy nagyon nehéz, mert a valóságot másként érzékelik.
A valóság mellett él bennünk a fantázia. A gyerekek és az egészséges lelkű felnőttek képesek a világukat bármivel benépesíteni, akár közösen elképzelni csodálatos (nem valóságos) dolgokat és ezt élvezik.
A nagy cégek sok évtizede igyekszenek a valóságot befolyásolni, a politikusok, az egyházak pedig sokkal régebben. Az utóbbi időben többször nekifutottak (nagy cégek) annak, hogy a szemünkkel érzékelt valóságot szemüveggel, sisakkal, retinára vetítéssel kiegészítsék.
Ezek a valóság növelő (augmented reality) kezdeményezések eddig leperegtek a tömegekről. Úgy tűnik a pokemonok most áthatoltak az emberek valóságot védő immunrendszerén.
A valóságot eltorzítják,a fantáziát pedig pontgyűjtő játékká silányítják.
Ne tűrjétek, hogy elvegyék tőletek a valóságot. Mert abban ugye egyikünk sem kételkedik, hogy a valóság növelő cégek kizárólag a saját hasznuk növelését fogják a szemük előtt tartani.
(Valahogy rá kellene venni öket, hogy egy telefonos torzítón át nézzék a világot, melyben a székházaik tele vannak rajzolva aranyrudakkal.)

Az jutott eszembe (valószínűleg nem nekem először a történelemben) hogy a választójogot és a választhatóságot állampolgári vizsgához kellene kötni. Nem okostojások által meghatározott és uralt elitista társadalomra vágyom, csak arra, hogy az szavazhasson, akit érdekel és minimális szinten tisztában van azzal, hogy mi az urnába bedobott szavazatának a következménye.

Azért jutott ez eszembe, mert olvastam egy háborgást arról, hogy hogyan lehet képviselő az, aki korábban elkövetett valami bűncselekményt. Egyszerű a válasz. Úgy, hogy nincs eltiltva a közügyektől.

Erről persze a régi, hülye vicc jut eszembe: „Mondja bíró úr, a munka közügy? Mert akkor közügyektől való eltiltást is kérek!”

Iszonyú szomorú, hogy választásra jogosult, felnőttnek mondott állampolgárok ilyen mértékben nem ismerik az életüket meghatározó szabályokat. Amikor pedig valami bántja az igazságérzetüket, azt sem tudják, kire haragugjanak.

Magukra.

A napokban életbe lépett Országos Tűzvédelmi Rendelet értelmében - egyéb rendelkezések mellett - a lakosság számára a jövőben tiltott a belterületi ingatlanok használata során keletkezett hulladék szabadtéri égetése. Az intézkedést élet- és értékvédelmi okokból hozták, továbbá ezzel akarják ösztönözni a a környezetvédelmi szempontból igen fontos komposztálást.

Ez a hír tegnap rettenetesen felidegesített, ma reggelre rájöttem miért.

A tiltás az Országos Tűzvédelmi Szabályzatban jelent meg.

Bele lehetett volna írni a környezetvédelemmel foglalkozó jogszabályokba (és akkor lehetne látni, hogyan viszonyul  a gazégetés által okozott porterhelés a kevés, megmaradt nehézipari üzem által okozott környezet terheléshez). Bele lehetett volna írni a hulladékgazdálkodási jogszabályokba (és akkor látható lenne, hogy viszonyul ez a probléma a fényes papírra, tonnaszám nyomott ingyenes reklámújságok újrafelhasználásához . Azt is elégetik, bár lehet, hogy nem szabad.) Bele lehetett volna írni a termőföld védelméről szóló jogszabályokba (és akkor látható lenne, hogyan viszonyul ez a probléma a „a földet teletolom műtrágyával, a szárat meg elégetem bijoerűműben”  típusú talajerő gazdálkodáshoz).

De nem ezekre a helyekre került a tiltás, hanem a Országos Tűzvédelmi Szabályzatba. Olyan ez, mintha az ifjúságvédelmi jogszabályokba írnák bele, hogy ezentúl csak villanyautóval lehet közlekedni, hogy jó legyen a levegő az óvodák udvarán. Nagy, büdös dízel teherautókkal persze lehetne járni. (Persze ezt is bele lehetne írni az Országos Tűzvédelmi Szabályzatba, mert belsőégésű motorokról van szó.)

Fontos, hogy jó legyen a levegő az óvodák udvarán, fontos, hogy ne legyen füstös a levegő a kertvárosokban és fontos a kiskertekben a természetes talajerő pótlás. A maga helyén fontos, de ennek az intézkedésnek semmi köze nincs a tűzvédelemhez. A tűzvédelem feladata, hogy ne legyen tűz. Amíg van tűz, azzal kellene foglalkozni. (Kérem, az interdiszciplináris szabályozás nagyszerűségével addig ne érveljen senki, amíg az egyszerű, ágazati szabályozások nem működnek zökkenőmentesen.)

Valahol, nagyon mélyen Bradbury Fahrenheit 451 című regénye is okozhatta az érzéseimet.  Persze ez a pici, jószándékú, rossz helyen megtett, nem körültekintő tiltás nagyon messze van a "tűzőrség" munkájától, mégis aránytalanul ideges lettem.